Közép-Szibériában a Tajmir-félszigettől délre, kevéssel az éjszaki sarkkörön túl helyezkedik el a Putorana-fennsík. Ez a vidék páratlan a maga nevében, mivel alig látogatják túristák, a többség nem is tud a létezéséről. A térség kellemes látványú, de veszélyes, zord, szinte mindig fagy. Csakhogy vannak merészebb emberek akik megküzdenek-e természeti nehézségeivel, hogy láthassák ezt a csodát (ami bizony megéri).
Közép-szibériai-felvidék északnyugati, legmagasabbra emelkedő része. Közigazgatásilag Oroszország Krasznojarszki határterületének Evenki- és Tajmiri Dolgan-Nyenyec járásához tartozik. A fennsíkon nincs sem épített út, sem állandó település.
Központi, érintetlen vidéke természetvédelmi terület, melyet 2010-ben felvettek az UNESCO Világörökség listájára. Területén vezet át a tajmiri rénszarvasok vonulási útja, és itt él a Föld egyik ritka emlősállata, a havasi- vagy szibériai juh putoranai alfaja.
A putorana jelentése jukagir nyelven: “csúcsok nélküli hegyek”, evenki nyelven: “meredek partú tavak vidéke”.
Földrajzi fekvése domborzata:
A Putorana nagyjából négyzet- vagy kerekded alakú, bazaltból felépülő fennsík, melyet mélyen bevágódó folyóvölgyek szabdaltak fel. Nagyjából az északi sarkkör és az é. sz. 71° között, illetve a k. h. 89° és 101° között helyezkedik el. Területe több mint 250 000 km², legnagyobb kiterjedése észak–déli irányban körülbelül 650 km. Nyugaton a Jenyiszejvölgye, északkeleten az Anabar-felföld, keleten a Kotuj-síkság határolja; északon meredeken ereszkedik le a Kelet-szibériai-alföld sík vidékére, délen viszont fokozatosan lejt és megy át a Közép-szibériai-felvidékhez tartozó Sziverma-felföld alacsonyabb térszíneibe.
A fennsík a Hatanga, a Pjaszina, az Alsó-Tunguszka és közvetlenül a Jenyiszej alsó szakaszának vízgyűjtő területén fekszik. Hegyeinek közepes magassága 900–1200 m. A hegytetők laposak, csak ritkán emelkedik ki belőlük egy-egy csúcs. Legmagasabb pontja, a Kameny (1701 m) és más hegycsúcsai – a Szotku-Ioje (1592), a Holokit (1542 m), a Kotuj-hegy (1528 m) – vidékén erednek a plato legnagyobb folyói: a Kotuj, a Heta és a Kurejka. Innen a vízválasztók magassága minden irányban fokozatosan csökken, a völgyek sugarasan futnak szét. Több száz méter, néhol 1000–1200 méter mélyek, sok helyen hosszú kanyont alkotnak. A nyugati részek erősebben tagoltak, a síkság felé meredeken ereszkedő északi részeket azonban alig szabdalják völgyek, itt tómedencék sincsenek.
Ásványi kincsei:
A térség legjelentősebb ismert ásványkincsei a színesfémércek. A platótól északnyugatra, Norilszk és Talnah környékén jelentős nikkel- és rézérc lelőhelyeket tártak fel, ugyanitt kobalt és platina is előfordul. A kitermelés napjainkban is folyik. Szintén Norilszkig érnek a délebbre óriási kiterjedésű tunguz-szénmedence északi nyúlványai. A Putorana északkeleti, keleti vidékei Szibéria legkevésbé felkutatott területei közé tartoznak.
Élővilága:
Az elszigetelt hegyvidék szubarktikus és arktikus ökológiai rendszere – tajga, erdős tundra, tundra, arktikus puszták (tundra sztyepp), a hegyi tavak és -folyók rendszere – itt változatlan formában maradt fenn. Az élővilág jellegét a földrajzi helyzet mellett az éghajlat és a domborzat határozza meg, és jól érvényesül a növényzet függőleges övezetessége.
Az alacsonyabban fekvő területek természetes növénytakarója a tűlevelű erdő, a tajga; északon az erdős tundra. A csapadékos nyugati lejtők örökzöld fenyőféléit keletebbre mindenütt felváltja és uralkodóvá válik az ún. északi- vagy világos-tajga, melynek fő erdőalkotói a hideget jól tűrő vörösfenyők: a szibériai vörösfenyő (Larix sibirica) és a dauriai vörösfenyő (Larix gmelinii), ezek gyakran nyírrel keverednek. A tajga délen 500–600 m, északon csak 300–350 m magasságig hatol fel, innen vegyes ritkaerdőkbe, hegyi bokros-tundrába megy át. 800–900 m-től a hegyi zuzmós-, illetve mohos-tundrán már csak virágtalan növények élnek, a tetőkön pedig köves-tundra az uralkodó.
forrás: greenpeace
A zord természeti feltételek (hosszú hideg tél, hegyes vidék) ellenére az emlősök fajgazdagsága meglepően nagy. A védett területen és környezetében 34 féle emlősállatot jegyeztek fel, 80%-uk ragadozó, rovarevő és rágcsáló. Itt vonulnak és telelnek át a vadon élő rénszarvasok hatalmas csordái. A tajmiri rénszarvas populációja több százezer egyedből áll, csordáikat a nyomukban járó farkasok ritkítják, megakadályozva ezzel túlszaporodásukat. Az itteni farkasok zsákmányállata egy másik ragadozó is: a hiúz. A Putorana állatvilágának egyik jellemzője a ragadozók nagy száma, általánosan elterjedt a barna medve és a rozsomák.
Gyakori a hermelin, az alacsonyabb területek erdeiben pedig a jávorszarvas. Ez a vidék az egyetlen élőhelye a putoranai havasi- vagy szibériai juhnak (Ovis nivicola borealis), mely mintegy 15 ezer évvel ezelőtt szakadt el fő populációjától és ma már külön alfajt képvisel.
A természetvédelmi területen közel 140 madárfajt tartanak nyilván. Többségük itt is fészkel, köztük két ritka ragadozómadár, a fehérfarkú rétisas (Haliaetus albicilla)és az északi sólyom (Falco rusticolus). Az oroszországi Vörös Könyvben szintén szereplő kis lilik (Anser erythropus) különösen nagy számban található a területen. A rengeteg kisebb-nagyobb tó kitűnő pihenőhelyül szolgál a sokféle költözőmadár számára.
A védett terület és védőzónája folyó- és állóvizeiben 13 családba tartozó mintegy 40 féle halfajt és -alfajt figyeltek meg.
Forrás: wikipedia.org